Gaucsó Gyík

Egészen néhány nappal ezelőttig a vízeséseknek legfeljebb amiatt volt különleges szerepe az életemben, mert kizárólag csalódást okoztak számomra, így a magyar focitól két fokkal lemaradva nagyjából egy szintet foglaltak el a kortárs képzőművészeti kiállításokkal vagy a kötelező olvasmányokkal.

Valószínűleg sokunkkal megtörtént már egy agybaszó pénteki munkanap elérhetetlennek tűnő végéhez közeledve, hogy a monitor bezombult bambulása közben képzeletünkben egy függőágyban herézve egzotikus koktélokat ittunk egy trópusi szigeten, és a céges levelezés helyett pálmafákat, fehér homokot és kristálytiszta vizű óceánt láttunk magunk előtt.

Talán semminek sincs meghatározóbb szerepe az ember világképében az előítéleteknél. Ráadásul az ember már csak olyan, hogy minél ismeretlenebb számára valami, annál komplexebb képet alakít róla ki a képzeletében. Így az ember hajlamos azt gondolni, hogy a kopaszok nácik, a románok szőrös talpat viselnek, a megérinthetetlenül szép nők kurvaként dolgoznak, és még Rákay Philipet is anélkül utálja, hogy váltott volna vele néhány szót személyesen.